SHUKAR.T

NEMZETKÖZI ROMA MŰVÉSZETI FESZTIVÁL

Budapest

2023. október 

Az ART MARKET BUDAPEST egyik alappillére teret biztosítani és kiemelt figyelmet fordítani olyan művészeti szereplők és produkciók bemutatására, amelyek nem, vagy csak kevéssé kapják meg az általuk képviselt színvonal által kiérdemelt nemzetközi figyelmet, és amelyek inspirációként szolgálhatnak a szélesebb művészeti közeg számára. A vásár kiemelt művészeti komponenseként ezúttal a kortárs roma képzőművészet kerül az érdeklődés fókuszába, 2023 októberében az ART MARKET BUDAPEST kezdeményezésére és annak kísérőeseményeként SHUKAR.T néven a kortárs roma képzőművészetet a figyelem középpontjába állító programsorozat jön létre Budapesten. Az ART MARKET BUDAPEST központi kiállítóterében és külső budapesti helyszíneken bemutatott széles nemzetközi képzőművészeti választék mellett a SHUKAR.T Nemzetközi Roma Művészeti Fesztivál számtalan kísérőeseménnyel, szakmai, társművészeti és társasági rendezvényekkel a hazai és a Budapestre látogató nemzetközi közönség számára is közvetlenül hozzáférhetővé teszi a kortárs roma kulturális értékeket, az azokat létrehozó alkotókat. Az ART MARKET BUDAPEST és a SHUKAR.T fesztivál célja, hogy hozzájáruljon a roma művészet különleges értékeinek megismertetéséhez és a roma alkotóknak a szélesebb művészeti közeghez, intézményrendszerhez és közönséghez való kapcsolódásához.